ímkézett bejegyzés

Szociális munka napja 2015

Intézményünk részt vett a Szociális Munka Napja alkalmából megrendezésre kerülő ünnepségen.

img-Z15081617

IMG_4990

Sportnap – 2015

A Békéscsabai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ a Hajléktalanokért Közalapítvány által kiírt pályázaton 2014-15-KONV-611 számú támogatási szerződés szerint 230.000.- Ft, azaz kettőszázharmincezer forint összegű támogatást kapott Megyei Hajléktalan Sportnap lebonyolítására, melyet 2015. június 5-én rendeztünk meg a Tréning Centerben 50 fő részvételével.

04_sportnap

Programunk célja a hajléktalan emberek mindennapi életükből való kimozdítása volt sportprogramok szervezésével. A sporton keresztül lehetőséget kaptak a kliensek arra, hogy azokat a képességeiket, amelyek valamikor jól működtetek, felelevenítsék, átélhessék az önmegvalósítást, a sikert, a versenyzésben a győzni akarást. A sporttevékenységek révén a mindennapjaikhoz képest egy másfajta küzdést, küzdeni akarást éltek át.

A Megyei Hajléktalan Sportnap a megyében működő más hajléktalanokat ellátó intézmények meghívásával került megrendezésre. Békés megyén belül a békési, a gyulai, és az orosházi hajléktalan ellátásból jöttek el kliensek és szociális munkások, így a versenyek keretében lehetőség nyílt a tapasztalatok megosztására, eszmecserére is. Négy sportágban hirdettünk versenyt: asztaliteniszben, sakkban, dartsban és römiben.

A versenyek egyéni győzteseit díjaztuk. Az első helyezettek az oklevél és az érem mellé egy-egy egyedi, az általuk megnyert sportágat szimbolizáló mintával ellátott bögrét kaptak. A második, és harmadik helyezettek érmeket, okleveleket kaptak. A legtöbb érmet összegyűjtő intézmények szintén helyezésben és díjazásban részesültek, kupát és ajándéktárgyként egy-egy társasjátékot vihettek haza, melyek szabadidejük hasznos eltöltésében nyújthatnak újabb lehetőséget a későbbiek folyamán.

A résztvevőket kávéval, üdítővel, apró süteménnyel kínáltuk napközben, majd a versenyt követően ebéddel is megvendégeltünk minden jelenlévőt. A sport segítségével a résztvevők megélhették a sikerélményt, a valakihez, valahová tartozás érzését. Megélhették az elfogadást, a kudarc elviselését, a társaság –csapat -csoport élményt. A sport olyan közösségi élmény, melyre a későbbiekben is jó visszaemlékezni, örömforrás, és kedvezően befolyásolhatja a hajléktalan személyek fizikai és mentális állapotát is.

05_sportnap

Húsvét – 2015

Intézményünk 2015. április 2-án tartotta a Húsvéti kézműves foglalkozást. A program keretében húsvéti nyulat lehetett készíteni zokni felhasználásával, melyet a gyerekek hazavihettek. Továbbá az ünnephez kapcsolódó asztali díszek és fali dekorációk készítését találtuk ki és valósítottuk meg. A programok a családoknak nagyon tetszettek.

A résztvevőket málnaszörppel és rágcsálni valóval vendégeltük meg, melynek nagy sikere volt.

line_purple

husveti_plakat

Meseműhely – 2015

A meseműhely foglalkozás 2015. március 25-től 2015. április 22-ig valósult meg, ez öt alkalmat foglalt magában. A részt vevő gyermekeknek és szüleiknek a családgondozók ajánlották a Meseműhelyen való részvétel lehetőségét. Ismerve a családokat, a gyermekeket, számtalan megoldandó lelki, életviteli illetve tanulási, magatartási problémákkal küzdenek.

A csoportban a gyermekek 4 – 10 éves korosztályba tartoztak, jellemző volt az egy szülős családszerkezet. A gyermekek magatartásán és érzelmi intelligenciáján érezhető a szülő alacsony iskolai végzettsége és elhanyagoló magatartása.

Első alkalommal ismertetve lett az elkövetkező hetek programja, illetve a Meseműhely fő iránya. A gyermekekkel és szüleikkel bábokat készítettünk. Fontos volt az egyéni ötletek figyelembe vétele és a folyamatos dicséret, ami motiválta őket.

A feladatok mindegyike játékon alapult, illetve a beszélgetések mellett minden alkalommal gyakorlati foglalkozások is voltak (pl.: rajzolás, bábkészítés, színezés, kirakózás). Nagy sikert aratott a párosítós játék, melyet a gyermekek több alkalommal kértek.

A szülők gyermekeikkel tartalmasan töltötték az időt, aktívan vettek részt a feladatok megoldásában. Mind a szülők, mind a gyermekek új ismereteket szereztek.

Dolgoztak csoportokban a gyermekek, illetve külön a szülőktől. A csoportmunka során a gyerekek nagyobb toleranciára tettek szert, és mivel nem egy közösségből jöttek, nagyobb lehetőség volt egymás megismerésére is.

A szülők megismerték a mesélés fontosságát, a közösen töltött idő jelentőségét. A gyermekek kreatív feladatokon keresztül tanultak meg együtt dolgozni.

A bábuval a gyerekek önfeledten játszottak, ez a körülmény kiválóan alkalmas volt arra, hogy rövid idő alatt természetes aktivitása közben figyeljük meg a gyermekek arcjátékát, viselkedését, mozgását, kézügyességét, fantáziáját.

Az utolsó alkalommal a gyermekek a bábkészítést és a párosítós játékokat tekintették legemlékezetesebb dolognak és voltak, akik még nem részesültek hasonló élményekben, nekik újdonság is volt.

A gyermekek jól érezték magukat, tartalmas időt töltöttek el a szüleikkel, nagyszüleikkel és gyermektársaikkal, illetve az együtt dolgozás örömét megtanulhatták. Továbbá jó közösségi szellem alakult ki, a gyermek és a szülő is – ha csak rövid időre – de a mesén keresztül kilépett a saját problémáiból.

line_purple

1. alkalom

Meseműhely bemutatása
Résztvevők bemutatkozása
Kedvenc mese kapcsán rajzolás a gyerekekkel, szülőkkel a mesélés fontosságáról beszélgetés
Játékos feladatok (puzzle, kifestő)
Következő alkalom megbeszélése

2. alkalom

Húsvét kapcsán az ünnepről beszélgetés
Húsvéti mese felolvasása
Párosítós játék a gyerekekkel és szüleikkel
Egészséges életmód kapcsán zöldségek, gyümölcsök kínálása
Következő alkalom megbeszélése

3. alkalom

Mesecímek és a mesékben szereplő alakok összepárosítása
Játékos feladatok (puzzle, kifestő)
Következő alkalom megbeszélése

4. alkalom

Zokni báb készítése a gyerekek és szüleik aktív közreműködésével
Az elkészült bábokkal egy történet eljátszása
Következő alkalom megbeszélése

5. alkalom

Tavasz kapcsán természetben előforduló állatokról beszélgetés
Az állatvilág szereplőivel játékos feladatok és állatos mesék felolvasása
Az utolsó alkalom kapcsán emléklap kiosztása, tapasztalatokról és élményekről beszélgetés

Farsang – 2015

Intézményünk 2015. február 11-én tartotta a Farsangi kézműves foglalkozást. A program keretében farsangi maszkok és az ünnephez kapcsolódó díszek és dekorációk készítését találtuk ki és valósítottuk meg.

06_farsang

A programok a családoknak nagyon tetszettek. Álarcokat, maszkokat készítettek a gyerekek szüleik segítségével, melyeket elkészülte után fel is próbáltak lelkesen.

A családokat forró teával és farsangi fánkkal vendégeltük meg, melynek nagy sikere volt.

line_purple

farsang_plakat